2010. nov. 22.

Testi-lelki egészség



Mit jelent számomra az egészség? Testi- lelki jólét, optimális anyagi biztonság, szeretteim körében. Felismerni szellemi tudatosságomat, és elfogadni az Ég általi vezetést. Kutatom miért születtem, pont e kék bolygóra, pont ebben az időszakban, szeretném megtalálni életem értelmét. Hogyan segíthetek családi, baráti körben és a tágabb embercsoportoknak a küldetésem által. A Teremtő szívében minden ember számon van tartva, mindannyian feladatvállalással érkeztünk a Földre, egyénre szabottan. Egyformán értékes a sorsunk, alkalmazkodunk a formákhoz, lehetőségekhez, és tanulunk belőle a karma törvényei által. Egészségünkben tükröződnek táplálkozási szokásaink, gondolataink kavalkádja, cselekedeteink és tetteink. Az elfogadó, megbocsátó képességünk, hogy el tudjuk engedni félelmeinket, beidegződött szokásainkat. Meghalljuk e lelkünk óhaját! Harmóniában legyek magammal, a természettel és a külvilággal. Lényem valóságának felismerése, hogy teljes egész és egységes vagyok Istennel. Ő általa, csakis vele tudok nyitott lenni a szeretetre.
Azért szeretem, mert ő már születésem előtt is dédelgetett, pátyolgatott, előkészítette az utamat. Új lehetőséget adott a tanulásra. Valahogy botlásaim ellenére sem haragszik, hanem újra feladattal lát el. Bízik abban, hogy újfent bölcsebb leszek. Általa tudok adni-kapni, a szeretetben kibontakozni. Önzetlenül segíteni az embereknek, az állatoknak, ápolni a növényeke, más hasznos dolgokkal segíteni a Földanyát.

Tizenöt éve járom spirituális utamat. Csoport társaim segítségével, közös meditáció kapcsán, előző életek lehívásával, hálóterves – feladataim megismerésével ma már adott, hogy mi a küldetésem.
Jó szóval, cselekedettel, tanítással, végtelen szeretettel átölelve, hozzájárulni a gyógyulásukhoz.

Fogadjuk örömmel sorsunk célját, akkor is, ha az a nehezebb útnak látszik. Hisz a lélek tapasztalások által nemesedik, ne engedjük, hogy földi egónk eltérítsen az Isteni utunktól. Rendszeresen ápoljuk kapcsolatainkat az égi világ küldötteivel, hogy tudjanak segíteni a munkánkban.

Olvasóimnak azt kívánom, még a mostani életükben járjanak utána, mi végből vannak e világon!
Jó barangolást kívánok, az álmok útján is kaphatnak információt.
Írta:Inci

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése